Budapest Főváros
közlekedés
érdeklődés: 317-1173 hírbejelentés: 06-80 317-317/3173#
Magyar nyelv
English language
ALBUM
SCHILLING ZSOLT

19 éves koromban szereztem meg a jogosítványom, így már fiatalon is fontos szerepet kapott  életemben a közlekedés, és azóta több ezer kilométert tettem meg balesetmentesen főleg a Főváros útjain. A dugóban ülve – a Fővinform adásait hallgatva – eszembe jutott, hogy milyen lenne egy olyan közlekedési csapathoz csatlakozni, amely friss információkkal látja el az úton lévőket! ….és megtörtént, az álom valóra vált, hiszen a színes informatikai feladatokon kívül már a közlekedésszakmai terület is megnyílt előttem. Nagyszerű és sokat tapasztalt kollegáim mindenben segítenek, hogy még jobban belerázódjak a budapesti közlekedés mindennapjaiba.

A munka mellett kosárlabdázom, amit már kiskorom óta nagyon kedvelek. Másik hobbim a labdarúgás, melyet minden mennyiségben fogyasztok, nem mellesleg a helyszínen tekintem meg kedvenc csapatom a Budapest Honvéd (nekem Kispest) hazai és idegenbeli (…és néha nemzetközi…) mérkőzéseit bárhol is játsszon.
Zenefüggő is vagyok, szinte egy percet sem bírok ki nélküle, ezért nálam mindig szól a zene az autóban, persze kivéve akkor, amikor éppen nincsenek közlekedési hírek! Kedvenceim a nyolcvanas évek zenéi és a filmek alatt hallható gyönyörű dallamok, amiket több mint 10 éve gyűjtök, és már több száz lemezem van itthon nagy becsben tartva.

 



“A közlekedési adatok, hírek tájékoztató jellegűek, a helyszínen a valós jelzések a mérvadók!!”


A portálon történt utolsó frissítés kivéve a "Mai fontos hírek": 2012. január 2.

Last update on the portal, except ‘Today’s important news’: 02/01/2012

 
© Fővinform 1982-2011. - Minden jog fenntartva