Budapest Főváros Önkormányzata a törvényben meghatározott fővárosi közlekedési tájékoztatási feladatait a Fővinformon, a Fővárosi Önkormányzat Közlekedési Információs Központján keresztül láttatja el ’82 óta, és mint a BKV Zrt. egyszemélyi tulajdonosa a BKV szervezetén belül a Forgalomirányító Központjában működteti az Alapító Okirattal rendelkező irodát, melynek a finanszírozását, irányítását jogi keretek között biztosítja.
A mindenkor maximum tízfős Fővinform alapvető tevékenysége az adatgyűjtés, adatrögzítés, egyénre szabott navigálás és az intézkedés, valamint a megbízott, névről már jól ismert Fővinform-közreműködők által az adatbázis előállítása, az információk igény szerinti továbbítása, a publikálás a média és a közlekedéspolitikai felhasználók felé, végezetül az információk archiválása. Az életgörbe alakulása - beszédes számokkal - igazolja, hogy az idők folyamán ezekre az információkra mekkora lett az igény.
| Fővinformosok | Megjelenések | Átlag hírszám | Informátorok | Médiumok | |
| 1982. | 10 fő | Napi 8 alkalom | Napi 15 | 14 | 3 |
| 2009. | 10 fő | Napi 215 alkalom | Napi 112 | 60 | 23 |
MTV, Magyar Rádió, Inforádió, Lánchíd Rádió, Juventus Rádió, Gazdasági Rádió, Radiocafe, Lakihegy Rádió, Jazzy Rádió, Katolikus Rádió, TrafficNav, T-Mobil
A www.fovinform.hu, a FŐVINFORM-PORTÁL minden érdeklődőnek információt nyújt a legszélesebb körben még angolul is. A 38 rovat közül a legolvasottabb a Mai fontos hírek oldal, mely a jelentősebb változásokról ad rajzos tájékoztatást, valamint további 28 tartalomszolgáltató rovatban 14-nél interaktív - Topolisz Kft. által szolgáltatott - térinformatikai térképen kaphatnak a főváros közlekedéséről információkat. (Útlezárások, Hírek, 4-es metróépítés, Margit híd, BKV, BKSZ, Menetrendek, Szabadidős járatok, Buszparkolók, Útvonaltervezők, Térképek, Távolságmutató, Egyirányúsítások, Parkolási övezetek, P + R parkolók, Parkolási társaságok, Buszparkolók, Buszsávok, Kerékpáros közlekedés, Védett övezetek, Súly- és össztömeg - korlátozások, Magasságkorlátozások, Rakparti lezárások, Szmogriadó, Web-kamerák, Hidak, Vezetéstechnika, Sebesség-korlátozások, KRESZ, Kátyúvonal, Hasznos oldalak). A Topolisz Kft. Útvonalterv.hu lapon megjelenő információkhoz az adatokat a Fővinform szolgáltatja. A legfrissebb hírek napi 30 alkalommal frissülve online meghallgathatók a 06-20-46-36-958-as InfoRádió telefonszámon a 3-as gomb lenyomásával. A tartalom 6:00-9:00 és 16:00-19:00 óra között 10, napközben 30 percenként változik.
A T-Mobile előfizetők napi 1-8 alkalommal olvashatják SMS-ben a Fővinform híreit az „Úton Budapest” kategóriában megrendelve.
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztály, Sajtóiroda, BKV Zrt., FKF Zrt., BRFK Közlekedés-rendészet, ORFK Köztársasági Őrezred, Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság, Vészhelyzeti Információs Központ, Fővárosi Polgári Védelem, Országos Mentőszolgálat, ÚTINFORM
A BKV Zrt. AVM (Automatikus Vonali Megfigyelő) Rendszere közel 800 busz fedélzeti berendezésén, rádióhullámokon keresztül tart kapcsolatot a rádióbázisokkal, illetve a Központban lévő számítógéppel és a vonalon elhelyezett 150 napelemes markerrel, melyen át megfigyelhető a jármű pozíciója a menetrendhez képest.
A GPS Helymeghatározó Rendszer felhasználásával lehetővé válik a gépjárművek útvonalának követése, melyből következtetni lehet a forgalom nagyságára, a sorvégekre és a járművön elhelyezett kommunikációs eszköz segítségével a sebességcsökkenés okára is rá lehet kérdezni.
Az FKF Zrt. által üzemeltetett Forgalomfigyelő ZTV Rendszer által majd 170 kamera képe figyelhető meg a joystick-kezelőpult kiválasztásos módszerével, mely egy időben öt monitoron tekinthető meg, valamint egyszerre akár 16 kamerakép is megjeleníthető a nagyképernyős plazma televízión az ehhez telepített speciális szoftver segítségével.
A Siemens Jelzőlámpa Rendszer segítségével Budapest ezer jelzőlámpás csomópontja közül közel 650 működése monitorozható.
A TMC Rendszer a Fővinform valós idejű információit RDS kódolással digitális jelekké alakítja, majd az erre alkalmas rádió- és navigációs készülékek felé továbbítja, ezen kívül új útvonal megtervezésére is képes. A TRAFFICNAV cég TMC szolgáltatásában a GARMIN, Tom Tom, NavN Go, iGO 8, NAVON navigációs készülékeken, a hozzátartozó saját vagy „iGO Amigo” szoftver és a TOPMAP, TELEATLASZ, NAVTEK térképalap segítségével jelennek meg a Fővinform hírei.
A 317-1173-as telefonszámon a Fővinform - CallCenter segítségével a betelefonáló a készüléken lévő megfelelő nyomógomboknak használatával információk birtokába juthat, vagy az ügyelettel felveheti a kapcsolatot, illetve üzenetet is hagyhat.

A FŐVINFORM - FO®GALOM (Alapítva: 1982)
2007. május 1-i, 25 éves kiadványban megjelentek
MAGUNKRÓL
"Hogy meggyőzőek legyünk, hihetőnek kell lennünk,
Hogy hihetőek legyünk, hitelt érdemlőnek kell lennünk,
Hogy hitelt érdemlők legyünk, az igazat kell mondanunk."
(Edward R. Murrow, a hírtelevíziózás meghatározó alakja, legendás amerikai médiaszakértő)
Jó pár éve annak - még az Útinformnál dolgoztam -, hogy felmerült bennem a gondolat: a fővárosnak is igen nagy szüksége lenne egy hasonló célú szervezetre. A gondolatot tett követte, és az akkori Fővárosi Tanács Közlekedési Főigazgatósága létrehozta a Fővinformot (a Fővárosi Önkormányzat Közlekedési Információs Központját) - melynek működését a BKV-n belül biztosítja és -, melynek azóta is vezetője vagyok.
E negyed évszázad alatt sok tapasztalatot szereztünk, és bátran mondhatjuk, számunkra a kezdetektől az a legfontosabb, hogy megbízható, friss, színvonalas információkat nyújtsunk, megszolgáljuk az útra kelők bizalmát, akik bennünket hallgatnak, néznek, olvasnak '82 óta. Azóta aktív részesei lehettünk a közlekedési információs piac robbanásának, melynek következtében híreink mindennapjaink közlekedésének elengedhetetlen részévé váltak.
Elégedettek vagyunk, mivel ebben a fejlődési folyamatban a Fővinform meghatározó, innovatív és kezdeményező szerepet játszott. Úgy érezzük, hogy ez alatt a 25 esztendő alatt kicsit családtagokká is váltunk, hiszen szolgáltatásunkat otthon vagy autóban ülve hallgatják a legtöbben, és így szinte személyes ismerősei lehettünk a közlekedőknek. Ez is bíztatást ad ahhoz, hogy a rohanó technikai és informatikai igényekkel lépést tudjunk tartani.
A Fővinform ismertségét, megkülönböztetett helyét - a "Fővinform-imázst" a 9 rendíthetetlen kolléga munkája eredményezte, és az a bizalom, mely összesen eddig közel 100 megbízatást jelentett, illetve jelent ma is a rendszeres híradásra a közlekedési információs médiapiacon.
Bízunk abban, hogy informátoraink elvárásainak kielégítésével, hűséges "médiumaink" és hírfelhasználóink megelégedettségével további lehetőségek is nyílnak a Fővinform számára, hogy még szélesebb körben történhessen célcsoportonként az utazóközönség minőségi, tájékoztatása.
Köszönet jár elsősorban a BKV mindenkori vezetésének és minden velünk kapcsolatban álló dolgozójának, valamint az FKF Zrt. és a BRFK illetékeseinek, hiszen a Forgalomirányító Központ nem működne nélkülük, ezen kívül természetesen hallgatóinknak, nézőinknek, olvasóinknak, mivel megtiszteltetésnek kell vennünk bizalmukat, és fővinformos igényüket a jövőben is ki kell, hogy szolgáljuk.
Rosta Marian
a Fővinform vezetője
KÖSZÖNTŐK, AJÁNLÁSOK
Kedves Kollégák!
Fennállásának 25. jubileuma alkalmából köszöntöm a Fővinformot, a Fővárosi Önkormányzat Közlekedési Információs Központjának volt és jelenlegi munkatársait.
Huszonöt évvel ezelőtt az Élet hívta létre ezt a szervezetet. A mind erőteljesebben fejlődő motorizáció szükségessé tette, hogy a fővárosi közlekedéssel kapcsolatos aktuális információk egy kézbe fussanak össze, egy jól működő szervezeten keresztül pedig megfelelően tájékozódjanak az autósok, így alakult meg a Fővinform, ami az óta is hivatásszerűen rajta tartja kezét Budapest közlekedési ütőerein. Az utóbbi tíz évben valóságos robbanás következett be az információs piacon. A Fővinform innovatív és kezdeményező képességének köszönhetően maximálisan helyt tudott állni, lépést tudott tartani ebben a versenyben.
Budapest már a 90-es évek elején komoly célt tűzött ki maga elé. Arra törekszik, hogy világvárossá fejlődjék. Ez a folyamat óhatatlanul is kellemetlenségekkel jár együtt. Az építkezések, fejlesztések útlezárásokkal, forgalomelterelésekkel, forgalmi dugókkal teszik próbára a közlekedők idegrendszerét. A város így a nap 24 órájára ad felelősséggel ellátandó feladatot a forgalmat irányítók, a közlekedésről tudósítók számára. A pontos és friss információk nélkülözhetetlenek a budapestiek számára, megkönnyítik a tájékozódást, csökkentik az utazással járó feszültséget. A fővárosiak már jó ismerősként tartják számon a Fővinform munkatársait, hiszen az általuk közölt hírek mindennapjaink közlekedésének elengedhetetlen részévé váltak.
Megköszönöm felelősségteljes tevékenységüket, amely a balesetmentes, biztonságos közlekedésre való törekvést szolgálja. Kívánok a jövőben is zökkenőmentes együttműködést mindazon szervezetekkel, akiknek összehangolt munkája révén garantált lehet mindannyiunk célhoz érése.
Üdvözlettel:
Demszky Gábor
főpolgármester, 2007. május
A magyar nyelv igen gazdag a teljesítmények minősítését illetően. Azt a személyiséget vagy szervezetet, akihez, vagy amihez igazodni lehet, tanácsait és véleményét érdemes figyelni és megfogadni - irányadóként emlegetjük. Ha van szervezet, amelyre ez a szó a legszorosabb értelmében is igaz: az éppen a Fővinform lehet. Huszonöt éve elindított szolgáltatásának pontosan ez a lényege. Irányt tud szabni a közlekedés valamennyi résztvevőjének.
A Fővinform előre jelzi, hogy mikor, milyen forgalomlassító tényezővel kell szembesülnünk, hol és miként változott meg a forgalmi rend, fővárosunk mely táján kell az araszoló csúcsforgalommal szembesülnünk. A szolgálat segítségével előre tervezhetővé válik két legfontosabb út - a munkahelyre, illetve a munkahelyről hazavezető - utazásunk. A megfelelő kerülőutak előzetes kiválasztása, valamint a megnövekedett menetidő tudatosítása révén kevésbé idegőrlő lehet mindkettő.
Tudományos kutatások igazolták, hogy az ember napjának minősége javarészt már reggel, a munkahelyre érkezéskor eldőlt. Azok az impulzusok, amelyet a reggeli közlekedés során szerez, rányomja bélyegét az egész nap hangulatára. A hangulat pedig - jól tudjuk -alapvetően meghatározó a munkatevékenység eredményessége szempontjából is. Egy gyors és komplikációmentes hazaút képes feloldani a napközben felgyülemlett feszültségeket, az ellenkező élmény pedig felkorbácsolhatja az indulatokat, felboríthatja a törékeny családi békét. Sokan nem is gondolják végig, hogy amikor a Fővinform mindössze tízfőnyi csapata közlekedési hírszolgáltatását végzi, ekkora felelősség nehezedik a vállukra.
A negyedszázados évforduló alkalmából nyílván számos jogos méltatás igyekszik majd szavakba önteni a Fővinform jelentőségét. Akadnak helyzetek - s szerintem ez a mostani is ilyen -, amikor sápadt marad minden hasonlat, a szavak ereje kevés.
Ezért egy gondolati kísérletet javaslok elvégezni kinek-kinek magában. Gondoljuk el a mai helyzetet: milyen lenne a közlekedésünk, ha nem működne ez a szolgáltatás, ha nem lennének a Fővinform munkatársai! Elképzelt hiányuk, minden szónoknál beszédesebben fogalmazza meg őket és tevékenységük fontosságát is. Aminek a követése helyes, ésszerű, illetve tanácsos - az tekinthető irányadó véleménynek. A Fővinform naponta bizonyítja, hogy híradásaira oda kell figyelni, ésszerűen ugyanis Budapesten ma már csak ezek figyelembevételével lehet, ezekre hallgatva tanácsos közlekedni.
A kerek évforduló alkalmat teremt arra, hogy a Budapest vezetői és lakói nevében megköszönjük mindazt, amit eddig tettek a városért. Gratulálunk a mögöttük hagyott negyedszázadhoz és sikerekben gazdag újabb évtizedeket kívánunk nekik, hogy továbbra is maradéktalanul teljesítsék irányadó küldetésüket!
Kedves Fővinform! Csak így tovább!
főpolgármester-helyettes, 2007. május
Kedves Kollegák, Barátaim!
Negyed század - még kimondani is sok, nemhogy végigélni, végigdolgozni a budapestiek érdekében. A FŐVINFORM munkatársaira gondolva meg kell állapítanom, hogy nekik mégsem volt hosszú ez az idő, derűs és jókedvű emberek, akik nem csak saját bevallásuk szerint végezték-végzik ezt a munkát nagy lelkesedéssel. Mindannyian, akik hallottuk, láttuk jól ismert arcukat, hangjukat a médiában tanúsíthatjuk, hogy rendületlen optimizmussal igyekeztek e 25 év alatt tájékoztatni autóst és közösségi közlekedőt egyaránt a közlekedési helyzetről, az útlezárásokról, a terelésekről.
Mindegy, hogy hajnali vagy késő esti időben jelentek meg a képernyőn vagy hangzottak el információik a rádiók hullámhosszán, megbízhatóan és pontosan tájékoztattak a ránk váró megpróbáltatásokról.
A FŐVINFORM elismert intézménnyé nőtte ki magát e negyedszázad alatt, és hozzánőtt a budapestiek életéhez, azt mégis kevesen tudják, hogy tevékenységét a BKV Zrt. szervezetében látja el. Ezért szeretném, ha tudnák, hogy a BKV büszke rá, hogy 25 éven át ezzel a tevékenységgel is szolgálhatta a budapestieket.
Köszönöm a Fővárosnak az ez idő alatt nyújtott támogatást, és köszönöm a FŐVINFORM-os kollegáknak a mindenkori helytállást.
a BKV Zrt. vezérigazgatója, 2007. május
KEZDETTŐL FOGVA
1982. május 1.
A Fővinformot 1982-ben hozta létre a BFFH Közlekedési Ügyosztályának jogelődje azzal a céllal . "hogy a város közlekedéséről, valamint a közutakon folyó legfontosabb munkákról friss információk álljanak rendelkezésre egy központi helyen. A közlekedők jobb tájékoztatása egyszerűbbé, gyorsabbá, biztonságosabbá teszi az utazást, a közúti munkák információinak felhasználásával pedig javítható a közterületi rend és fegyelem. ... A fentiek teljesülése érdekében a Fővárosi Tanács VB. útügyi és közlekedési hatósága: a Közlekedési, valamint a Közmű- és Mélyépítési Főigazgatóság vezetői rendszeres tájékoztatási /jelentéstételi/ kötelezettséget írnak elő a hatáskörükbe tartozó fővárosi és közüzemi vállalatok részére."... Alapító Okirat 1982.
2007. május 1.
A Fővinformnak - mint minden információs irodának - ma is alapvető tevékenysége, az adatgyűjtés, a hír befogadása, az adathalmaz rögzítése, az egyénre szabott navigálás, intézkedések és a fentieket kiszolgáló egyéb tevékenységek. Ezek után a megbízott közreműködők adatbázist állítanak elő, az információkat igény szerint továbbítják, publikálják a média és egyéb felhasználók részére, végezetül az információkat archiválják.


BESZÉDES SZÁMOK
Azt, hogy ezekre az információkra mekkora lett az igény az idők folyamán, életgörbénk alakulása igazolja. Kezdetben csupán napi 8 alkalommal hangzottak el a médiumokban a fővárosi közlekedési hírek, ma viszont több mint 200-szor.

| Létszám | Megjelenésszám | hírszám | Informátorok | Médiumok | |
|---|---|---|---|---|---|
| 1982. | 10 fő | napi 8 alkalom | 15 | 14 | 3 |
| 2007. | 10 fő | napi 223 alkalom | 112 | 60 | 25 |
A KÖZLEKEDÉSI INFORMÁCIÓK HELYE
Álljon itt két kimutatás annak bizonyítására, hogy milyen nagy mértékben van szükség információinkra, miszerint a fogyasztói piacon a közlekedési információk hol helyezkednek el a közérdeklődésre számot tartó témák között. Az egyiket az MTV Teletext, Új Média Kft adta ki, a másik pedig a NOKIA nemzetközi tanulmány alapján készült.

FŐVINFORM - A KÖZLEKEDÉSI HÍRSZERZŐ
A SZERVEZET
A BFFH a törvényben meghatározott fővárosi közlekedési tájékoztatási feladatait 25 éve a FŐVINFORM-on keresztül láttatja el. Az 1982-ben - Szolgálatként - megalapított Fővinformot a Fővárosi Tanács Vb. Közlekedési Főigazgatósága hozta létre a hozzá tartozó hat vállalat (BKV, FKFV, METRÓBER, FŐTAXI, FŐSPED, Fővárosi Garázsipari Vállalat) közreműködésével és a működést Együttes Intézkedésekben szabályozta a BRFK-val, valamint a Közmű Főigazgatósággal, elhelyezéséről a Forgalomirányító Központban gondoskodott.
Ma és már sok éve a BFFH - mint a BKV Zrt. egyszemélyi tulajdonosa - a BKV-n belül biztosítja a FŐVINFORM finanszírozását, támogatását, működtetését jogi keretek között, egyrészt az 1988-as Közúti Közlekedési Törvény alapján - I. tv. 8 § (1) e, pont - "A közúti közlekedés biztonságát szolgáló nevelés, propaganda és felvilágosítás a közúti közlekedéssel összefüggő állami és önkormányzati feladat", valamint - I. tv. 3 § (2) pont - "A közút kezelője a közlekedés résztvevőit tájékoztatja a közlekedés biztonságát és zavartalanságát jelentősen befolyásoló tényezőkről", másrészt az 1990. évi a helyi önkormányzatokról szóló LXV törvény alapján: "a fővárosi önkormányzat feladat- és hatásköre különösen" az, hogy -63/A § p) pont - "fővárosi információs rendszert működtet."
INFORMÁTORAINK
A Fővinfor a BKV Forgalomirányító Központban működik, ahonnan a legtöbb friss adat érkezik be, a további több mint 50 informátorunk Központon kívüli csatornát jelent. Ők azok, akik nélkül sosem tudnánk teljes képet adni a főváros közlekedéséről.
|
BFFH Közlekedési Ügyosztály Budapesti Közlekedési Zrt. Főpolgármesteri Hivatal Sajtóiroda Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Budapesti Rendőrfőkapitányság ORFK Köztársasági Őrezred BRFK Baleset-megelőzési Bizottság 23 Kerületi Rendőrkapitányság Fővárosi Vízművek Zrt. Fővárosi Gázművek Zrt. Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Fővárosi Távfűtő Művek Zrt. Fővárosi Kertészeti Rt. Fővárosi Közterület-felügyelet Fővárosi Temetkezési Intézet Rt. Budapesti Elektromos Művek Zrt. Topolisz Kft. Siemens Forgalomtechnikai Szerviz Vilati-Signalbau Kft. |
23 Kerületi Önkormányzat Privy Council Kft Betonút Zrt. Strabag Zrt. Viadom Zrt Swietelsky Építő Kft. Mélyépítő Budapest Kft. Főmterv Rt. Fővárosi Szállítási Tanács Bt. Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás Centrum Parkoló Rendszer Kft. Budapest Airport Zrt. Volánbusz Zrt Kerékpárral Közlekedők Szövetség Magyar Közút Útinform Mávinform Országos Meteorológiai Szolgálat Hungexpo Rt. stb. |
FŐVINFORM - A KÖZLEKEDÉSI HÍRADÓ
Az informátorainktól beérkezett, begyűjtött híreket a publikálást végző Fővinform-közreműködők dolgozzák fel. Őket, a közlekedési hírszerkesztőket az utazó, a rádióhallgató, a tv néző közönség névről már biztosan jól ismeri. Büszkék lehetünk arra is, hogy többségében azok a kollégák dolgoznak a Fővinformban, akikkel elindultunk 25 évvel ezelőtt a még járatlan úton. Álljanak itt a Fővinform-csapat közismert nevei: Fuchs Tamás (1982.), aki helyettes vezető és grafikával is foglalkozik, Csordás János (1982.), aki az "Adatszolgáltatási és folyamatszervezési" régióirányító, Havasi Zsolt (1988.), aki a "Nemzetközi kapcsolatok és oktatási" régióirányító, Lorencz Pálma (1982.), aki a "Reklámkapcsolatok és humánpolitikai" régióirányító, Vizelyi Márta (1982.), aki a "Rendszerszervező és információs" régióirányító, Zdroba Gyula (1991.), aki a "Műszaki és az informatikai" régióirányító. Tehát ők a közismert feladatokon kívül, a fent leírtakkal is foglalkoznak, valamint a navigációt végzők Vida Aranka (1982.) és Járvás Erika (1997.), végül új informatikus kollégánk - a 25 éves - Pongrácz Dániel, őt idén áprilisban vettünk fel Dr. Kiricsi Karola helyére, akit a BKV vezetés szóvivőnek emelt ki fővinformos munkássága után.


Technikai-informatikai háló
A technikai-informatikai háló a fővárosi közlekedési adatok beérkeztetését és a hírek továbbítását biztosítja:

-
Forgalomfigyelő Rendszer (tulajdonos: BFFH, üzemeltető-fejlesztő: FKF Zrt.), vagyis a ZTV (Zárt Televíziós lánc, Webkamera-háló) használatával 165 kamera képét figyelhetjük meg - főleg a belterületeken periodikus váltásban, illetve a joystick-os kezelőpultunk segítségével kiválasztással is rákereshetünk a helyszínre.
-
5 ügyeleti monitorunkon egyszerre láthatók a kameraképek, valamint a Látvány-monitorunkon a "Kép a képben" megjelenítéssel is, ezen kívül Kamerás-webkapcsolat áll rendelkezésünkre,
-
BKV-AVM (Automatic Vehicle Monitoring), Automatikus Vonali Megfigyelőrendszer 1995. óta működik. 500 buszba szereltek be olyan fedélzeti berendezést, melyek rádióhullámokon keresztül tartják a kapcsolatot a rádióbázisokkal, ilyen rádióbázis található a Nagyvárad téren, az Örs vezér terén és a Széchenyi-hegyen. A járművek a Forgalomirányító Központunkban lévő számítógépnek adnak vissza jelzéseket a vonalon elhelyezett 150 db napelemes helyazonosítóval, markerrel a rádióbázis állomásokon keresztül. Mi az AVM Szolgálatot bármikor lekérdezhetjük, így megfigyelhető a buszok helyzete a menetrendhez képest, és ha sietnek nyilván nincs mit megtudnunk, de amennyiben késnek, rákérdezhetünk a kézibeszélő URH-n az okra.
-
Az FKF Zrt. által üzemeltetett Siemens Számítógépes Forgalomirányító-rendszerrel a jelzőlámpás csomópontok működését vezérlik. Jelenleg 951 jelzőlámpás csomópontból 633 van bekötve a Központba. Az útburkolatba beépített detektorok jelzése alapján a számítógép érzékeli a forgalmat, és így a jelzőlámpa-programokat automatikusan változtatja, tehát a forgalomnagyságtól függ a programválasztás. A meghibásodást, annak milyenségét azonnal jelzi a Jelzőlámpa-állapotjelző monitoring.
-
A KANYAR-ban, a Közlekedési Adat-Nyilvántartó Alap-Rendszerben Budapest forgalomtechnikai objektumainak nyilvántartása szerepel, minden jelzőlámpa, jelzőtábla, a burkolati jelek, valamint a közösségi közlekedési vonalak, megállók és ehhez csatlakozóan minden más. A program a BFFH Közlekedési Ügyosztályának tulajdona, az FKF zrt. üzemelteti, aktualizáltatja.
-
A TourCity térinformatikai rendszer a KANYAR digitalizált módosított változata, melyet a Topolisz Kft. készített és immár 15 éve áll rendelkezésünkre belső használatra, tavaly óta pedig a FŐVINFORM-PORTÁL 14 menüpontjánál szolgál helymeghatározásul a FŐVIKÉP interaktív térkép.
-
A Modelltérkép grafikai-programot is a Topolisz Kft. készítette, mely az alaptérkép használatával a híreinkhez mellékelve illusztrációként szolgál.
-
A SerWise-rajzprogrammal a televíziókban megjelenő grafikák készülnek, melyek sematikusan ábrázolják a változást, azért hogy másodpercek alatt is felismerhető legyen a helyszín, egyébként az ábrák a Fővinform-portálon a "Mai fontos hírek" menüpontban is megtalálhatók.
-
AFIDAT dokumentációs és adatkezelő tár a Fővinform egyedi belső használatú programja, mely a hírek rögzítésére, tárolására, keresésére és archiválására szolgál.
-
NAPLÓZÓ-program-ot a friss, valósidejű adatok érkeztetésére használjuk, ez is egy-időben minden munkaállásról lekérdezhető.
-
A Magyar Rádió közvetlen rádióvonalán adunk híreket a Kossuth, a Petőfi és a Bartók Adón.
-
5 számítógép konfiguráció a szükséges programokkal - BKV Intranettel - áll rendelkezésünkre, valamint Call Center üzenetrögzítős telefonközpont, fax, másológép és egy gépkocsi is segíti munkánkat.

PUBLIKÁLÁS, MÉDIA
|
RÁDIÓK |
|
|---|---|
|
Ma (2007 május): Kossuth Rádió Petőfi Rádió Bartók Rádió Danubius Rádió Sláger Rádió InfoRádió Sztár Rádió Juventus Rádió Pont FM Rádió 1 Roxy Rádió Civil Rádió Radiocafe Gazdasági Rádió Lánchíd Rádió Jazzy Rádió Calypso Rádió |
Korábban: Rádió Bridge Pannon Rádió Rádió 11 Rádió 17 Westel Press Klub Rádió Radio Dee Jay ExtrémRádióban Est Rádió |
|
TELEVÍZIÓK |
|
|---|---|
|
Ma (2007 május): MTV Teletext Budapesti Körzeti Híradó Duna TV Budapest Televízió Korábban: AblakPéntek délután Téka Napraforgó Reggeli Híradó Tízórai Napközi |
Ötről-hatra Nap TV Naprakész A Reggel Útravaló TV2 Teletext Lazac RTL Klub A3 - MSAT ATV - ATV 47 XV. KTV CSEP-TV TV 11 City TV HÍR TV |
|
SAJTÓ |
||
|---|---|---|
|
Ma (2007 május): Metró Újság Budapest Sun Blikk Korábban: MTI Népszabadság Mai Nap Népszava Esti Hírlap Új Magyarország Közlekedési Hírlap |
Városi Közlekedés Autó-motor Magyar Nemzet Nemzeti Sport Napi gazdaság Magyar Hírlap Budapesti újság Budapesti Nap Budai Polgár Budapesti Reggel Lóerő Magazin Reggel Origo Színes Mai Lap Funzine Comonline |
Fővinform-tallózó Budapesten kerékpárral Gyalog a Belvárosban Budapesti benzinkutak Főtaxi-val a Fővárosban Belvárosi egyirányú utcák Új parkolási lehetőségek Belvárosi védett övezet Eljutás a Hungexpora |
MEGKÜLÖNBÖZTETETTEK , SZIRÉNÁZÓK TÁJÉKOZTATÁSA
|
ÚT A JÖVŐBE
FŐVINFORM PORTÁL
A modern média kiszolgálásánál az elvárásokra is oda kell figyelni. A rádiós és televíziós megjelenés mellett az elektronikus média legújabb területén az interneten arra kell ügyelni, hogy a Fővinform portál, www.fovinform.hu a legszélesebb körben szolgáljon ki minden érdeklődőt. A hírgenerálás újabb és újabb ötleteket igényel, mindezzel a közlekedők -az őket elérő médiumok- érdeklődését még inkább felkeltjük. Jelenleg a "Mai fontos hírek" rovatban az aznapi friss, illetve jelentős válogatott korlátozásokról, változásokról kaphatnak rajzos tájékoztatást, valamint további 13 rovatban 18 morzsa-menüpontban, 14 menüpont
interaktív térképén kaphatnak a főváros közlekedéséről statikus információkat: Útfelújítások, M4 metróépítés, Közösségi közlekedés: BKV, menetrendek, szabadidős járatok, turistabusz-útvonalak, BKSZ, Útvonalkereső: útvonaltervezők, térképek, távolságmátrix, Egyirányúsítások, Parkolás: parkolási övezetek, P + R parkolók, parkolási társaságok, buszparkolók, Kerékpáros közlekedés, Behajtási korlátozások: védett övezetek, súly-, össztömeg-korlátozások, magasság korlátozások, rakparti lezárások, Webkamerák, Forgalombiztonság: vezetéstechnika, sebesség-korlátozások, KRESZ, kátyúvonal, Hasznos oldalak.
Új FRISS-HÍREK, ÚJ TECHNIKA-INFORMATIKA

A WAP (Wireless Application Protocol) a Vezeték Nélküli Adatátvitel egy nyílt nemzetközi szabványa. Hordozható eszközökhöz fejlesztették ki, ezáltal lehetővé teszi az Internet és a mobiltelefon-készülék egymáshoz kapcsolódását. A WAP-os telefonkészülékek segítségével új piaci lehetőségek teremtődnek a Fővinformnak, mint szolgáltatónak és a közlekedőknek, ugyanis a mobiltelefonokra nemcsak hangbemondásos vagy szöveges híreket lehet küldeni - mint azt tettük korábban -, hanem már ábrás-képes, térképes, mozgóképes valós idejű, dinamikus információkhoz is hozzá lehet jutni. A Fővinform meg tudná határozni azt, hogy földrajzilag hol vannak WAP-os felhasználói, ezáltal képes sorvég és telítettségi adatok közlésére is. A legfontosabb az, hogy a kijelzőn megjelenő információk a felhasználók igényeinek minél jobban megfeleljenek.
Az RSS (Really Simple Syndication) fogalom mára már önállósodott jelentése: igazán egyszerű tartalommegosztás. Az RSS webes együttműködésre szolgáló XML állományformátumok családja, melyet híroldalak használnak. Alkalmazása lehetővé teszi, hogy weboldalak meglátogatása nélkül értesüljünk a friss fővárosi közlekedési információkról, továbbá, hogy egy jól rendezett jegyzékbe gyűjtsük a különböző forrásokból származó információkat. A felhasználók az RSS révén előre beállíthatják, hogy a Fővinformtól FRISS-híreket szeretnének kapni, amelyek egyetlen felületen hozzáférhetők, kezelhetők, így a mi információink - akármikor - írásos, rajzos, térképes formában is megjelenhetnek, és a közeljövőben - a Forgalomfigyelő rendszer segítségével - a mozgóképes forma szintén látható lesz az erre alkalmas készülékeken, így híreink mellé illusztrációként szolgálhatnak.
A GPS (Global Positioning System, Globális Helymeghatározó Rendszer) egy helymeghatározó rendszer, amellyel 3 dimenziós helyzet-meghatározást, időmérést és sebességmérést végezhetünk. Pontossága néhány méteres nagyságrendű. A pontos helymeghatározáshoz 3, a tengerszint feletti magasság meghatározásához pedig további egy műholdhold adása szükséges egy adott időben. A Fővinform számára a GPS lehetővé teszi a gépjárművek pillanatnyi helyének meghatározását és útvonalának követését, melyből következtetni lehet a forgalom nagyságára, a sorvégekre, illetve a járművön elhelyezett kommunikációs eszköz segítségével a sebességcsökkenés okára rá is kérdezhetnénk. A BKV 2007-ben vezeti be - először a 86-os busz vonalán - a GPS rendszert és tudomásunk van arról, hogy a rendszerbe nem csak a közösségi közlekedési járművek kapcsolódnak be.
Az FCD (Floating Car Data) jelentése: Adatok mozgó autókból GPS segítségével. Egy-egy járműben elhelyezett GPS eszköz veszi az aktuális pozíciót, sebességet, haladási irányt. Ezt az információt a jármű saját azonosítójával kiegészítve adott időközönként beküldi a központnak. Ha kellően sok jármű küld információt a saját helyzetéről és ez megfelelően elosztott a térben, akkor a közlekedési helyzet modellezhető, aktuális helyzetkép kapható az egyes utakon való forgalom nagyságáról.
A TMC (Traffic Message Channel) rendszer lényege, hogy az adott forrásokból begyűjtött közlekedési információkat digitális jelekké alakítja és az erre alkalmas rádió- és navigációs készülékek felé továbbítja. Ezáltal a közlekedési zavarokról minden úton lévő tájékoztatást kap és a dinamikus adatszolgáltatás következtében a torlódások elkerülhetők lesznek, valamint a várakozási idő kiesésével számos környezetvédelmi és nemzetgazdasági előny származik. A navigációs készülékékeket gyárilag olyan funkcióval látják el, hogy a kapott jelek alapján képesek azonnal új útvonalat tervezni közlekedési nehézségek esetén. A TMC jelek kisugárzása országtól függően 15-30 percenként történik. A rendszer külföldön a Rendőrség, Mentők és a Tűzoltóság számára is létfontosságú szolgáltatás. A TMC vevők lehetővé teszik az adatfolyam szűrését a menetirány, az érintett térség vagy az útkategória szempontjából. Így mindig a legfrissebb, testre szabott információk állnak rendelkezésre.
A CALL CENTER a telefonos ügyfélszolgálatot takarja és szinte minden nagyobb szolgáltató biztosítja ügyfelei számára, így a Fővinform is. A gyakorlatban ez a szolgáltatás specifikusan igazodik a Fővinform információszolgáltató területéhez. Olyan szolgáltatásként kell elképzelnünk, melynek segítségével a fővárosi közlekedéssel kapcsolatos információkat, problémákat tudja elintézni a betelefonáló. Felépítésében szerepet játszik az IVR (Intelligent Voice Recording) rendszer, amely a beérkező hívásokat csoportosítja egy meghatározott menürendszer alapján. A menüpontoknak megfelelő gombok segítségével lehetősége van a betelefonálónak arra, hogy bizonyos műveleteket elvégezzen magának az automatának a segítségével, de adott esetben magukkal az ügyfélszolgálat munkatársaival is felveheti a kapcsolatot és még üzenetet is hagyhat.
Bízzunk abban, hogy a közeli jövőben megvalósul álmunka a Marylandi Forgalomirányító Központ, a CHART (Chesapeake Highway Advisories Routing Traffic), mely rendszernek négy alapeleme: az adatgyűjtés, az eseményekre való válasz, az úthasználók tájékoztatása és a forgalomszabályozás.
UTÓSZÓ
A FŐVINFORM KOMMUNIKÁCIÓS EREDMÉNYE
A Fővinform elismerésekor hangot kap az elfogulatlan, objektív hírkezelés, mivel az információkat szolgáltatóknak, illetve azok menedzsmentjének más a fontos vagy érdekes, mint ami a média számára hírértékű, ezért ennek egyensúlyban tartására és mérlegelésére is mindenkor megoldást kell nyújtani; az információnak úgy megfelelő publicitást adni, hogy senki ne sértődjön meg, és a hír értékes maradjon az utazó számára.
A Fővinform sikerét meghatározza a helyes kommunikáció, melynél figyelembe kell venni a célokat, célcsoportokat, a külső körülményeket, adottságokat, a versenytársakat, a közvélemény, a média és az egyéb felhasználók reagálását. E szempontok egyidejű mérlegelésével valósul meg a hosszú távú és a konkrét esetekkel kapcsolatos kommunikáció. Sokszor tekintettel kell lenni a Fővinform imázsára gyakorolt hatásra is, valamint a hírfelhasználók attitűdjeire és a meggyőzhetőség lehetőségére. Tudni kell minden adásnál, hogy mi az üzenet, azért hogy a legpozitívabb eredményt érjük el, és a nem várt eseteknél is tudjunk tanáccsal szolgálni. A közölt információk visszhangját vizsgálva - konstruktív párbeszédet folytatva a médiakészítőkkel, felhasználókkal - további minőségi, kreatív hírszolgáltatás lehet az eredmény.
Célkitűzéseink
- az utazó, a felhasználó, az informátor megelégedettsége
- megbízható, friss információk szolgáltatása
- forgalombiztonság, baleset-megelőzés segítése
- forgalomszabályozás segítése
- több háttér-információ beszerzése
- kapcsolatrendszerek bővítése
- sajátos igények kielégítése
- magasabb szintű technikai felszereltség
- magasabb szintű képzettség
- kapcsolódás a nemzetközi rendszerekhez
- a Fővinform portál www.fovinform.hu népszerűsítése
- új informatikai technológiák, technikák

A portálon történt utolsó frissítés kivéve a "Mai fontos hírek", "Útfelújítások" és "4-es metró építés": 2010. július 1.
Last update on the portal, except ‘Today’s important news’, ‘Road reconstruction’ and ‘Construction of the 4th underground line’: 01/07/2010






