![]() |
|
BEHAJTÁSI KORLÁTOZÁSOK |
Védett övezetek területi felsorolása (30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet 3. számú melléklete)
Adatszolgáltató: Parking Kft.
www.parking.hu
Belvárosi védett övezet
A „Belvárosi védett övezet” behajtási rendszere
A „Belvárosi védett övezet” az 1980-as évek második felében (1989-ben) került kialakításra az V. kerület belső harmadát lefedve. A Főváros akkori vezetése európai nagy és kisvárosok példáján keresztül céljának tekintve hozta létre az emberközpontú kerületrészt az V. kerület belső harmadában. A terület élhetőbb városközponti szerepköre számos hivatal, hotel, színházi intézmény, vendéglátó- és kereskedelmi egység, nívós üzlet működését serkentette, mely napjainkban is előkelő helyet biztosít a kerületrésznek.
Az „V. kerület belső harmada” behajtási jellege a pesti városközpont funkcionális felosztásához igazodik, biztosítva a lakossági, az intézményi turisztikai célok, igények szabályozott kiszolgálását valamint egyben eléri a nem kívánatos, indokolatlan járműforgalom kiszorítását. A megvalósítás jogszabályi keretét a 30/2010. (VI.4.) Főv. Kgy. rendelet (Parkolási rendelet) vonatkozó előírásai teremtik meg. A „Belvárosi védett övezet” területén 2010. évben bevezetett rendszámfelismerő süllyedő oszlopos beléptető-rendszer üzemeltetője a Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelete.
Az „V. kerület belső harmada” területére bejelentett állandó lakosok számára kiadható hozzájárulások a Belváros-Lipótváros Önkormányzatától igényelhetők.
Az „V. kerület belső harmada” területén működő intézmények, illetve az áruszállítást vagy szolgáltatást végzők részére adható hozzájárulások kiadásának adminisztrációs feladatait - Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal megbízásából - a Parking Kft. látja el.
Budai vár
A „Budai vár védett övezet” behajtási - várakozási rendszere
Az ország és Budapest egyik büszkesége a budai várnegyed egyedi épület együttesével, egyben az UNESCO világörökség része. A Budai Vár műemléki jellegéből és elhelyezkedéséből következően kiemelt jelentőségű turisztikai célpont, lakó-pihenő funkciója mellet intézményi, kulturális és üzleti jellege sem elhanyagolható. A Budai várnegyed környezetének megóvása érdekében a Budai Vár területére irányuló gépjárműforgalom korlátozása már több mint egy évtizede alkalmazott. Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI.4.) Főv. Kgy. rendelet (továbbiakban: Parkolási rendelet.) alapján a Budai Vár védett övezet területe: a Budai Vár várfalakkal határolt területe, kivéve a Dísz tér, a Szent György utca, a Színház utca, valamint a Palota 6452/1 hrsz-ú ingatlana. A Budai Vár védett övezett a Várfok utcán át a Bécsi kapu felől vagy a Dísz téren át lehet megközelíteni. A Dísz téri várakozási övezetet és a Palota épület együttes területét pedig a Palota útról vagy a Hunyadi János útról lehet megközelíteni, elhagyni viszont csak a Palota út felé lehet.
A jelenleg működő Budavári övezeti rendszerben három jól lehatárolt funkciójú terület kijelölés történt meg, mely területekre a bejutást illetve azok elhagyását sorompós rendszámfelismerő beléptető rendszer szabályozza:
- A várakozási övezet – Dísz tér és környezete - területére, mely az I. kerületben díj fizetése mellett működtetett várakozási övezet részét alkotja. Ezáltal a Hunyadi János út - Palota út útvonal a Szabó Ilonka utcától a Lovas utcáig (magában foglalva a Dísz teret, a Szent György utca és a Színház utca egy szakaszát) fizető parkolóhely.
- A Palota együttes területe, amely a Budapest főváros közigazgatási területén a teherforgalom közlekedésének szabályozásáról szóló 80/2008.(XII.30.) Főv. Kgy. rendelet (továbbiakban: Teherforgalmi rendelet.) alapján a Budai 3,5 tonnás össztömeg-korlátozott övezet területén helyezkedik el, mely területre a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárművel csak behajtási hozzájárulás birtokában lehet behajtani. A hozzájárulás kiadásával kapcsolatos adminisztrációs teendőket a Parking Kft. végzi.
- A „Budai Vár védett övezet” Budai Vár várfalakkal határolt területére bejelentett állandó lakosok számára kiadható hozzájárulások a Budavári Önkormányzattól igényelhetők. A „Budai Vár védett övezet” területe a Dísz tér és a Bécsi kapu között a Polgárváros vár várfalakkal határolt területe, az itt működő intézmények illetve az áruszállítást vagy szolgáltatást végzők részére adható hozzájárulások kiadásának adminisztrációs feladatait - Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal megbízásából - a Parking Kft. látja el. A 12000kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépjárműre csak útvonal megjelölésével együtt adható ki eseti behajtási hozzájárulás.
A hozzájárulás csak a behajtási hozzájárulás etikett felületén megjelölt rendszámú, típusú és össztömegű járműre érvényes a "területi érvényesség”-ben megjelölt övezetben/útvonalon, a megjegyzésben rögzített feltételek mellett!
A behajtási hozzájárulás, csak az azon megjelölt tilalmak alól ad felmentést a KRESZ egyéb szabályainak betartása kötelező!
A kérelmezhető hozzájárulások típusait, kiadásának és alkalmazásának részletes feltételeit, a mentességre jogosultak körét, az egyes díjtételeket, a kedvezmények mértékét a „Budai Vár védett övezet területén a Parkolási rendelet., illetve a teherforgalmi övezet forgalom szabályozásával érintett– Palota – területén a Teherforgalmi rendelet tartalmazza.
A BFFH megbízása alapján az ügymeneti feladatokat ellátó Parking Kft.-tól igényelhető behajtási-várakozási hozzájárulásokkal kapcsolatos további információért kérjük, forduljanak a Parking Kft. Központi Irodájához vagy tájékozódjon a Parking Kft. honlapján (http://www.parking.hu/).
A portálon történt utolsó frissítés kivéve a "Mai fontos hírek", "Útfelújítások" és "4-es metró építés": 2010. július 1.
Last update on the portal, except ‘Today’s important news’, ‘Road reconstruction’ and ‘Construction of the 4th underground line’: 01/07/2010










