VEZETÉSTECHNIKA
MOTORKERÉKPÁROSOK AZ UTAKON
(Hogyan előzhetők meg a súlyos és végzetes balesetek?)
A motorkerékpárosok a biztonságuk érdekében vegyék figyelembe, hogy:
a be nem látható útkanyarok és bukkanók előtt csökkentsék a sebességet,
csak jól belátható útszakaszokon előzzenek,
nagy követési távolságot tartsanak,
az irányváltoztatási szándékukat idejében és feltűnően jelezzék,
állandóan figyeljék az útburkolat állapotát (olajfoltok, úthibák, elgázolt állatok stb.),
jó minőségű védőruhát viseljenek, aminek a színe legyen feltűnő (ez vonatkozik a bukósisakra is),
állandóan fejlesszék tovább a járműuralási tudásukat, és
ne feledjék nappal is el bekapcsolni a tompított világítást.
Bármennyire is hihetetlen, de a polgári tulajdonú motorkerékpárok (a versenyeken használtak természetesen ettől eltérnek!) általában 20-40 km/óra sebességtartományban rendelkeznek teljes saját stabilitással.
Ezen túl olyan lengések lépnek fel, amelyek a motorkerékpár és a kormányvilla-elsőkerék egység tehetetlenségi nyomatékától, az egymáshoz képest való elmozdulás csillapításától függenek. Ezek indokolják, hogy csak kipróbált szélvédőket és lábvédőket szabad felszerelni, a súlyosabb csomagokat pedig nem hátra, hanem a tanktáskába ajánlatos helyezni.
A motorkerékpárok jellegzetes lengési formái a kígyózás és a szitálás.
A kétkerekű járművek számára négyszer olyan gyakran nem adják meg az elsőbbséget, mint a többi jármű számára. Ennek egyik oka, hogy a gépjárművezető egyáltalán nem, vagy túl későn észleli a kerékpárost vagy a motorost. A gondot csak részben oldja meg, hogy a motorkerékpárok nappal is tompított fényt használnak. A jármű és a ruházat színének, továbbá a fényvisszaverő-képességének megválasztásával arra kell törekedni, hogy bármely irányból nézve jól kiemelkedjen a környezetéből.
A motorkerékpár-balesetek létrejöttében fontos szerepet játszik, hogy a gépkocsivezetők nem ismerik kellőképpen a motorkerékpár-vezetés problémáit, sajátosságait, illetve nem tudják előre megítélni a motorkerékpáros várható reakcióit, amiket nagyrészt a járműve mozgásának menetdinamikai törvényszerűségei magyaráznak. Ennek megváltoztatása érdekében tanácsos lenne a gépkocsivezető-képzésbe olyan elméleti tananyagot beiktatni, ami megismerteti a leendő autóvezetőket a motorkerékpár-vezetés sajátosságaival.
A motorkerékpározás sérülései és halálozási kockázata - azonos futásteljesítményre vonatkoztatva - kb. 40-szerese a gépkocsiban utazásénak.
A motorosok nagy része ennek ellenére olyan vezetési stílust részesít előnyben, amelyet maguk is kockázatosnak tartanak. A cselekvés fő kiváltói: a vezetés dinamikája, a gyorsulás és a gyorsaság élvezete, valamint a nagy teljesítményű gép uralása.
A motorkerékpárok fokozott mértékben vannak veszélyben, ha személy- vagy tehergépkocsival előzik meg őket. Ezek vezetői gyakran nem veszik tekintetbe azt, hogy még a szabályosan jobbra húzódó motorkerékpárosnak is szüksége van bizonyos mértékű oldalmozgásra. A gépkocsivezetők olyan mértékű jobbra húzódást várnak el tőlük, amellyel már veszélyesen lefuthatnak az útpályáról.
A tehergépkocsi-vezetők gyakran hibásan mérik fel a járművük szélességének megfelelő oldaltávolságot.
A kétkerekű járművel kapcsolatos balestek 92 %-a személyi sérüléssel jár együtt, míg a személygépkocsival összefüggő balesetek 66 %-a csupán anyagi kárral jár.
A motorkerékpárosoknak több mint a fele altesti és fejsérülést szenved. A fejsérülések több mint 50 %-a agysérüléssel párosul.
A balesetet szenvedett kétkerekűek 37 %-ánál maradandó testi fogyatékosságot állapítottak meg.
Az ütközéskor fellépő nagy mozgási energia miatt a bukósisak sem ad kellő biztonságot, sőt a balesetet szenvedettek 13,5 %-ának fejéről ütközéskor a bukósisak a rossz rögzítés miatt leesett.
A sérülések súlyosságának eloszlásában a motorkerékpárosok és a segédmotorosok között nincs számottevő különbség. Ebből következik, hogy a segédmotorosoknak a motorkerékpárosokéhoz hasonló vagy azzal egyező védőfelszerelésre lenne szükségük.
A moped-vezetők a kisebb sebesség ellenére a balesetekben ugyanolyan súlyosan megsérülnek, mint a motorkerékpárok vezetői és utasai.
A baleseti kockázat a németországi adatok szerint a motorkerékpárok esetében ötször nagyobb, a bekövetkezett balesetben viszont a sérülés kockázata nagyjából egyforma, ugyanis a balestet szenvedett motorosok és mopedesek közül minden harmadik súlyosan vagy halálosan megsérül.
Megfelelő fejvédővel becslés szerint a halálos sérülések 50 %-a megakadályozható lenne.
A motorosoknak a vizsgálatok szerint csak mintegy ötöde visel megfelelő bőr védőruházatot. 10 %-uk csak bukósisakot, 20 %-uk farmernadrágot, tornacipőt, bőrkabátot és kesztyűt vesz fel a motorozáshoz. Igen ritka a motoros csizma használata.
Ilyen körülmények között a motorbalesetekben bekövetkező leggyakoribb és legsúlyosabb sérülések a lábat és a kart veszélyeztetik.
A motoros-kesztyű lényeges tulajdonsága, hogy jól záródjon a csuklónál, a ruha alá vagy fölé húzható és vízálló legyen. A kézháton lehetőleg a horzsolás ellen védő, csúszást elősegítő betétek legyenek. Ezek ne akadályozzák a gáz- és a fékkar kezelhetőségét.
A bukósisakot viselő motorkerékpárosok egy baleset során általában könnyű koponya- és agysérülést szenvednek. Ezek átlagosan 14 kezelési nap után hagyják el a kórházat, míg a bukósisakot nem viselők kezelése szerencsés esetben is több hetet vesz igénybe. A teljes talpra álláshoz szükséges rehabilitáció pedig egy évig, vagy még tovább is eltarthat.
A bukósisakot nem viselő balesetet szenvedett motorosok leggyakoribb sérülései az agykoponya, a halánték, az arc- és szemüreget határoló csontok törései, valamint az agykéreg szakadása. Mindezek életveszélyes szövődményt okozhatnak, mint pl.: agyhártyagyulladás, fertőzések, vagy még az életben maradás esetén is kétséges, hogy a sérült helyre tudja-e állítani kapcsolatát a külvilággal.
A bukósisak viselése a legsúlyosabb sérülések kockázatát kb. ötödére csökkenti.
A motoros balesetek számának csökkentése érdekében a gépkocsival közlekedők vezessenek figyelmesebben, a motorkerékpárosok pedig tartsák be a megengedett legnagyobb sebességet és ne feledjék, hogy nehezebben észlelhetők, lényegesen törékenyebbek, könnyebben szenvednek végzetes balesetet.
A portálon történt utolsó frissítés kivéve a "Mai fontos hírek": 2012. január 2.
Last update on the portal, except ‘Today’s important news’: 02/01/2012









